Megint haza indulok nemsokára Nagy, néma csend borul a kis szobára. Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt. Nincs már ott, aki eddig haza várt. Békülten kimondom:Elköltözött. Nem lakik többé az élők között. Ó, hogy várt mindig, milyen nehezen! Szorongva leste, mikor érkezem. S egyszer csak elébe léptem, Hogy felragyogott az a kedves kék szem! Pedig szolgálatom hívó szavára Én olyan gyakran hagytam őt magára, És neki úgy fájt minden búcsúvétel: Körül tipegett anyai féltéssel... Amíg csomagoltam és rendezgettem Szeme kísért...csendesen ült mellettem s bele sűrítve szóba annyit mondott! Azután...egyszer ő is útra kelt. Végső tekintetével átölelt, És indult...hangtalanul, csendesen. Elment! Elment! Hiába keresem. Ő utazott el!-ismételgetem: Tudta, hogy örök hajlék hívja fenn És most, előre ment és haza vár, Csak egy kevés idő van hátra már, S ha véget érnek próbák,földi harcok Megint meglátom azt a kedves arcot Ott, ahol többé nem kell búcsút venni- Kicsiny szobánk most csendesen fogad, De csendje is tud drága titkokat... Hogy várt mindeddig.... hogyne várna rám: (Turmezei Erzsébet verse)
2015 feb 17

Megint haza indulok nemsokára
Nagy, néma csend borul a kis szobára.
Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt.
Nincs már ott, aki eddig haza várt.

Békülten kimondom:Elköltözött.
Nem lakik többé az élők között.

Ó, hogy várt mindig, milyen nehezen!
Szorongva leste, mikor érkezem.
S egyszer csak elébe léptem,
Hogy felragyogott az a kedves kék szem!
Pedig szolgálatom hívó szavára

Én olyan gyakran hagytam őt magára,

És neki úgy fájt minden búcsúvétel:
Körül tipegett anyai féltéssel...
Amíg csomagoltam és rendezgettem
Szeme kísért...csendesen ült mellettem
s bele sűrítve szóba annyit mondott!
Azután...egyszer ő is útra kelt.
Végső tekintetével átölelt,
És indult...hangtalanul, csendesen.
Elment! Elment! Hiába keresem.

Hirdetés


Ő utazott el!-ismételgetem:
Tudta, hogy örök hajlék hívja fenn
És most, előre ment és haza vár,
Csak egy kevés idő van hátra már,
S ha véget érnek próbák,földi harcok
Megint meglátom azt a kedves arcot
Ott, ahol többé nem kell búcsút venni-

Kicsiny szobánk most csendesen fogad,
De csendje is tud drága titkokat...
Hogy várt mindeddig....
hogyne várna rám:
(Turmezei Erzsébet verse)