Nem bírták tovább az éhezést a boglári gyermekotthon lakói Hallott már a május végén történt balatonboglári betörésről? Persze, hogy nem verték nagy dobra… Elvégre a betörők a gyermekotthon lakói voltak, akik azért kényszerültek lopni, mert éhesek voltak…
2015 jún 06

Három tizenéves lány tört be május utolsó hetében, a boglári gyermekotthon konyhájába. A gyerekek csak élelmet loptak, amit csak részben fogyasztottak el. Ágyneműtartójukban rejtették el zsákmányukat, így készültek ínségesebb napokra. 

Itt törtek be
Itt törtek be

 

A fonyódi rendőrkapitányságon eljárást indítottak a 16 éves és két 17 éves lány ellen. A lányok annak az otthonnak a konyhájára törtek be, ahol éltek. Szalámit, csokit, müzlit, sajtot, kenyeret, üdítőket, pudingot, mogyorókrémet, tejet, vajat és almát zsákmányoltak maguknak.

Ezt vitték el
Ezt vitték el

Az elemózsiát táskába rakták, majd az bentlakó társaik segítségével – lepedőkből és ruhákból készített kötélen – bejuttatták az otthonba. Végül a főbejáraton át visszalopóztak szobáikba. Miután megvacsoráztak, a zsákmány egy részét ágyneműtartóikba rejtették. A lányok nem tagadták tettüket. Elmondásuk szerint, csak enni akartak.

Azért elképesztő, hogy 2015-ben Magyarországon, egy állami gyermekotthon három lakójának lopásra kell vetemedni, ha jól akarnak lakni elalvás előtt. Hiszen ebben az országban, hivatalosan nincs gyermekéhezés…